Csak játszottál velem

Tél volt és hideg este,
Ketten mentünk csak: én és Te.
Azt mondtad, hogy szeretsz,
S én naív hittem Neked.

Akkor este boldog voltam Veled,
S nem hittem, hogy nélküled is lehet.
De hamar rá kellett döbbennem,
Hogy Te csak játszottál velem.

Akkor tőr szúródott a szívembe
Melynek még most is fáj a sebe.
De még most is nehéz elhinnem,
Hogy Te csak jástzottál velem

Szívemet adtam

A fájdalom széttépi szívem,
Az érzések megsebzik lelkem,
Nem látja senki, csak én érzem,
Érzem belehalok, nincs miért élnem,
Csak szenvedek, nem tudom a választ,
Az érzés szívemben vérfolyót áraszt,
Ez nem piros vér hisz láthatatlan,
Nem látszik, de nem is ártalmatlan,
Mi fontos mindent széttaposva,
Keresztül fut lelkemen megalázva,
Megöl az érzés, érzem hogy megfojt,
Szememből fekete könnyek hada folyt,
Végig az arcomon, hogy mindenki lássa,
Mindenki előtt, szenvedve, örökre elásva,
Mi fontos mindet összetörte, eltépte,
A halált, ezt az egyet nem feledve,
Még mindig kínoz, nem akarok élni,
Szenvedek, jön a halál nem kell félni,
Csak érted éltem csak is érted,
Szívem egyetlen dolgot a szívedet kérte,
De nem adtad, mert másé volt,
Innentől az enyém már örökre holt,
Észre sem vettél, nem is akartál,
Mindig csak magaddal foglalkoztál,
Nem tudod milyen érzés szenvedni,
S hogy milyen tiszta szívből szeretni,
Az az igaz ember mindezt megtanulta,
Aki tudja, hogy szenved, élni nem akarva,
Mindenki megtalálja élete értelmét,
Én megtaláltam, de szívemet tépte szét,
Te voltál az kiért minden nap sírtam,
Szeretlek, megkínoztál, s mégis hagytam…

Vmi

Ülök a tábortűznél,s szeretném,
Igen nagyon, ha velem melegednél.
Nézzük a lángot,
Mely életet vett és adott,
Mely szemed mélyén,
Éj sötétjén,
Kavarog, áthat.

A láng, táncol, éget,
Szemem, téged méreget.
Hamarosan bent is kigyúl valami,
Mi elől nem lehet szaladni,
Megbabonáz, hevít,
Nincs jég mi segít,
Olthatatlan.

Ahogy az időmúlik,
Fellobban, parázslik,
Soha nem pihen,
Mint kárhozott szívem,
Behúnyom szemem,
Ajkad éget most,
Feledhetetlen.

Fellángol, elemészt,
Bennem van, s mellettem,
Felettem, alattam,
Olthatatlan,
Feledhetetlen,
Kavarog, és áthat.
Már emlékszem...
Ez a SZERELEM!

Bárcsak...

Bár lehetnék fecske, vándorló,
Bár ne lennék ember, álmodó,
Látni vágyom az egyszeri hajnalt,
Fényben táncoló gyönyörű angyalt,
Szeretnék örülni az életnek, a csodának,
Hogy élhetek és nem kell vezeklés és bocsánat,

De jaj, embernek teremtettem,
Túl sok a bűn, mit megszerettem,
Nem lehetek immár tiszta, csak álmom mezején,
Mély tengerben, csillagok közt, a világ tetején
Miért nem lehetek bűntelen, tiszta,
Miért nem juthatok az ősökhöz vissza??

Nincs, tán soha nem volt válasz, nem is várom,
Döntöttem, mégis tisztán élem világom,
A halált is vállalom a célért
S nem várok bocsánatot a végért,
Nincs magamon kívül másom,
Ez a hibám s legnagyobb károm...

Bárcsak lehetnék a világon bármi
Amiért érdemes emberré válni.

Remény

Szeretlek,bár itt lennél,
Bár itt lennél, s szeretnél,
Téged látlak,a kelő napban,
Téged az alkonyban, a csillagokban.
Nélküled életem mit sem ér,
Mint üres ereim, melyekben nincs vér,
Ha vér nincs is, a szív dobog,
Nagyot dobban ha rád gondolok.

Bár itt ülnél, itt melettem,
Fülembe súgva: Kedvesem!,
A te szemeidet idézi, minden új nap,
Eszembe juttatja a percet, mikor megláttalak,
Neked szól most e dal, s szóljon örökké,
Csak neked, szívem csak ezt szeretné,
Az életen, és halálon is át, mindig,
Nemcsak míg szívünk megáll, nemcsak a sírig.

Veled leszek mindig, az örökkévalóságig,
Veled leszek, egészen addig,
Míg szeretsz, s míg szeretlek,
Míg érezlek, csókolak, nevettetlek,
Veled az erdőben a tisztáson,
Veled a városban, veled a halálomon,
Csak Veled örökké, hiszen tiéd mindenem,
Tied a Szívem, a Lelkem, az egész Létem.

Tied minden könnycseppem,
Minden lélegzetem, érzésem,
Minden gondolatom, és minden napom,
Minden percem, és minden álmom,
Minden mit tőled kaptam,
Egy álomban súgom lassan,
Veled...minden álomban, s minden gondolatban,
Veled, örökké...szerelmem az idők végeztéig olthatatlan.

Nem feledem

Nem értem,
Mért van szivembe emléke
Nem értem,
Mért nem tudom feledni

Tán nem is felednem kellene,
Hanem szivembe megőrizni.
Mert amit én érzek iránta
feledhetetlen vágy,
mely régen égeti szivem.

Szeretem, mert ő az egyetlen
Egyetlen, mert lelkemben él
Él, mert én szeretném
Szeretném, mert mert ő az egyetlen
Az egyetlen és IGAZI!

Kérlelő vallomás

Szeress örökké!
Zárj karjaidba!
El ne engedj soha!
Rabod vagyok,
Egyedül a tiéd.
Testünk egybeolvad,
Lelkünk összeforr,
El senki nem választ.
Kérlek, ölelj még!
!

valakihez...

Nem szeretlek,
nem lehet,
nem tehetem,
hisz tiltott ez nekem
nincs többé szerelem,
se szeretett,
annyi boldog napot,
köszönhetek neked,
tiltoott számunkre -e szerelem
most elengedlek,
menj,
hadj el, engemet
bánatomba ne bolygass többé engem

Hiába...

Hiába imádlak, hiába szeretlek,
Más nézi tüzét ragyogó szemednek.
Elűzted az álmot, mert másé az ajkad,
Tiéd volt a szívem,de te nem akartad.
Fáradta lelkem, boldogtalan vagyok,
Talán lefeledlek, talán belehalok!

Mit mondanál?

Mit mondanál? Itt nincs
háború, sem harc,
egy ország vérét rontó vad kudarc,
s nem emelnek fejem felett,
feketének tűnő,
vörös veszedelmet űző zászlót lebegőn,
akár egy üstökös,
mit megcsodál az ember,
mintha álma lenne,
s áldva mondaná meg mit mer,
s közben tovább,
taszítva vágná kőbe dermedt lábait.

Mit mondanál? Itt nincs
szerelem, sem csók,
sem éltet pusztító és zord folyók,
s nem lépnek szent szellemek
kérdőn, aranyló szemek
övezte selymes arccal elém,
s nem fordulnak fátyollal borított
vágyakkal kísértve felém,
hogy hívjam egy szóra,
oly álmodozóra
a könnyeik tükrözött csillagát,
hogy csodáljam ajkaik bársonyát.

Mit mondanál? Itt nincs
már halál, csak kín,
csak törött bokában pattogva pengő ín,
és szenved a nép a nemzet,
mit eszementek kergetnek,
kik szent szavak nagy
poharából isznak cseppnyi bort,
hogy lemoshassák végre,
a mára már az égre érve
jobb időkre várva vert port,
mit mégsem emlék,
csak bolond béklyó hajt esztelen.

Mit mondanál? Segíts nekem!

Hazafelé

Nem tudom a percét, egyszer csak csengettek,
tán varázsütés volt, érzem mennen kellett!
Hiába akartam, mindenem mást súgott,
tán nem is mágia, a vészharang kongott?

Bármerre futottam, utolért a csókja,
egyszer azt suttogta: távolról hallotta!
Ő is elmenekült, csak messzebre jutott.
Mindig az emlékek nyomában kullogok.

Elfelejtettem, majd napokig nem éltem,
néha visszasírtam, vágytam és reméltem.
Fájdalmas történet? Én inkább nevetek,
el tudtam dobni magamtól egy életet.

"Azt mondtam szeretlek, de hazudtam,
ez sokkal több mint szerelem, amit itt érzek magamban,
Azt mondtam szeretlek, tévedtem,
Soha nem éreztem még ily erősen, soha az életben..."
(Michael Bolton-Said I Loved You)